HTML

e-Útdíj indítás percről percre

A WebEye szakértői folyamatosan nyomon követik és tájékoztatnak az e-Útdíjjal kapcsolatos legfrissebb információkról.

További információk

2013.10.07. 13:46 útdíj

Három hónapos az e-útdíj

Harmadával nőtt a GPS-alapú e-útdíj fizetések száma szeptemberben

Egyre többen választják a fedélzeti egységgel (OBU) történő útdíj-bevallást a viszonylati jeggyel szemben: szeptemberben 34%-kal nőtt a WebEye Magyarországhoz érkező megkeresések száma augusztus hónaphoz képest. A vállalat bevallási közreműködőként azt tapasztalta, hogy tesztidőszak hiányában ugyan nem volt zökkenőmentes a használatarányos e-útdíj magyarországi bevezetése, de mára közel 50 000 fuvarozó regisztrálta járműveit a rendszerbe.

iStock_000019248186XSmall.jpg

A kezdeti bizonytalanság után szeptemberben ismét új lendületet vettek az e-útdíj megkeresések. Három hónappal ezelőtt a rendszer tesztidőszak nélkül indult el, emiatt az első hetekben számos problémával élesben kellett szembesülniük a résztvevőknek. Sokan ezért a kivárás mellett döntöttek és nem kötelezték el magukat egyik bevallási közreműködő mellett sem, hanem viszonylati jeggyel oldották meg az útdíj fizetést. Ez azonban hosszú távon nem a legelőnyösebb megoldás, hiszen viszonylati jegy vásárlását követően például nem változtatható meg sem az útvonal sem a jármű tengelyszáma, ami felesleges plusz kiadásokat eredményez a fuvarozók számára. Ráadásul jegyvásárlásnál a köztes pontok megadása nélkül a viszonylati jegyes rendszer automatikusan a legdrágább útszakaszra irányítja a fuvarozót.

„Az induláskor jelentkező problémák miatt júliusban és augusztusban átmenetileg visszaesést tapasztaltunk a megkeresések terén, szeptemberre azonban újra fellendült az OBU-k iránti kereslet. Jelenleg a fuvarozóknak közel 45%-a használ fedélzeti egységet a díjfizetésre és 55%-uk vásárol viszonylati jegyet, ez az arány azonban rendszer stabilizálódásával egyre inkább megfordul. Munkatársaink átlagosan óránként 14 000 virtuális jegytépést regisztrálnak, ami közel 34%-os növekedést jelent a nyári hónapokhoz képest. Ezzel párhuzamosan az operátorközpontunkhoz érkező riasztások száma a kezdeti időszakhoz viszonyítva harmadára csökkent, ami szintén arra utal, hogy egyre kiforrottabb a rendszer” – mondta el Bagossy Tamás, a WebEye Magyarország ügyvezetője.


A magyarországi e-útdíj rendszer sajátossága, hogy már meglévő többszereplős telematikai piacra építkezett: jelenleg 23 bevallási közreműködő fedélzeti egységei közül választhatnak a fuvarozó vállalatok. Nem mindegy azonban, hogy melyik szolgáltató mellett teszi le a voksát az úthasználó, mivel komoly különbségek tapasztalhatóak a termékek között. Bár az elmúlt hónapokban nagyrészt kiszelektálódtak a gyenge minőségű eszközök, még ma is sokan próbálnak olcsó, kevésbé megbízható OBU-kat értékesíteni. Ezeknél nagyon magas a meghibásodás kockázata, ami nem várt útdíj-bírságot vonhat maga után, melynek nagysága ráadásul szeptember 1-jétől több százezer forint is lehet. Érdemes tehát fokozottan figyelni a választásnál és a stabil múltú, megbízható szolgáltatók minőségi termékeit keresni.

e-utdij-bevallas-1.png

„Fontos szempont a szolgáltatóválasztásnál, hogy a komolyabb telematikai rendszereknél a felhasználónak számos kiegészítő funkció is a rendelkezésére áll, amivel tovább optimalizálhatja fuvarfeladatait. Sokan ezért az útdíj bevallásához szükséges fedélzeti egység megvásárlásakor úgy döntenek, hogy olyan csomagot vesznek igénybe, ahol a díjfizetés mellett útvonaltervezésre, az üzemanyag-felhasználás monitorozására és akár a vezetési stílus figyelésére is lehetőség van. A WebEye a fuvarozói igényekre reagálva emellett egy úgynevezett eTachograph megoldást is kínál, ami a vezetési idők nyilvántartását és valós idejű kiértékelését teszi lehetővé, valamint a tachográf adatok távletölthetőségére is lehetőséget kínál Európa bármely pontjáról, ezzel komoly költségcsökkentést eredményezve a felhasználónak” - mondta el Bagossy Tamás.

komment

Címkék: bevallási e-útdíj használatarányos útdíj útdíjbevallás OBU elektronikus bevallási rendszer elektronikus útdíjszedés GPS alapú útdíjszedés WebEye WebEye Magyarország Legfrissebb-e-útdíj-hírek


2013.10.02. 17:05 útdíj

Megbízhatóan dübörög az e-Útdíj rendszere

Az e-útdíj kezdeti problémáinak javítását követően egyre többen választják a fedélzeti egységekkel történő bevallást a viszonylati jeggyel szemben. Jelenleg több, mint 10.000 regisztrált felhasználó rendezi az úthasználati díjat a WebEye Magyarország rendszerén keresztül, ez havonta mintegy 5 millió virtuális jegytépést jelent. Ezzel párhuzamosan a riasztások száma is harmadára csökkent a kezdeti időszakhoz képest, ami szintén azt támasztja alá, hogy egyre stabilabb és megbízhatóbb a rendszer.

Forrás: Gazdaság TV

komment

Címkék: GPS útdíjbevallás útdíjszedés flottakövető elektronikus bevallási rendszer elektronikus útdíjszedés GPS alapú útdíjszedés WebEye WebEye Magyarország Legfrissebb-e-útdíj-hírek


2013.09.27. 16:59 útdíj

Hétvégi üzemszünet

Vasárnap hajnalban szünetel az e-útdíj-rendszer, Az üzemszünet a bevallási közreműködőn keresztül bevallókat nem érinti, mert az úthasználatot rögzíti a rendszer. Azoknak, akik viszonylati jegyet váltanak, az elővételi jegyvásárlást javasoljuk.

WebEye_illusztracio.jpg

Az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) pénteken az MTI-vel azt közölte, hogy tervezett karbantartás miatt az elektronikus útdíjfizetési rendszert érintő üzemszünetet rendelt el a szeptember 29-én, vasárnap hajnali 1 és 3 óra közötti időszakra.

Ebben az időszakban nem lehet jegyet váltani, ezért az ÁAK kéri az útdíjfizetésre kötelezetteket, hogy az úthasználati jogosultságot lehetőség szerint elővételben vásárolják meg.

Akik az útdíjbevallási kötelezettségüket bevallási közreműködő útján, fedélzeti eszközzel teljesítik, azoknak nincs teendőjük, mivel ebben az esetben az útdíjbevallás megtörténik, így az egyenlegből az üzemszünet ideje alatt igénybevett úthasználat díját levonják - közölte az ÁAK.

forrás: Híradó Online

További információ:

http://utdij-bevallas.hu/

http://hu.webeye.eu

komment


2013.07.10. 17:20 útdíj

A jogosulatlan úthasználatot bünteti a Rendőrség

Az e-útdíj rendszer második hetében már megkezdődött a díjköteles úthasználók ellenőrzése, illetve a jogosulatlan úthasználat bírsággal történő szankcionálása is.

A járművek ellenőrzése és a jogosulatlan úthasználat kiszűrését alapvetően fixen telepített díjellenőrző állomások (portálok) és mobil díjellenőrző berendezések segítségével végzik.

iStock_000013555157Small.jpg

A jogosulatlan úthasználókkal szembeni fellépés a Rendőrség feladata, a jogosulatlan úthasználat szankciója a közigazgatási bírság kategóriájába tartozik.

Ezúton is szeretnénk felhívni azok figyelmét, akik mobil, azaz szivargyújtóról üzemeltethető fedélzeti eszközt használnak úthasználatuk bevallására, hogy

1. Indulás előtt mindig, de érdemes az úthasználat során többször is ellenőrizzük le, hogy üzemképes-e a fedélzeti egység.

2. Az eszközt tilos leárnyékolni, mert a rendszer jogosulatlan úthasználónak minősíti.

3. Az eszköz tápellátását az úthasználat alatt tilos megszüntetni, azaz tilos kihúzni a szivargyújtóból

4. Javasoljuk, hogy az eszköz energia ellátásáról a megállás után még 1-2 percig gondoskodjunki, hogy az utolsó szakaszadatok egészen bizonyosan a betöltésre kerüljenek a rendszerbe.


A jogosulatlan úthasználatért kiszabható bírságokról az alábbi táblázatból tájékozódhatnak.


A bírság összege 2013. július 1-től:
ED törvény szerinti szabélyszegés

Bírságolás mértéke járműkategóriánként

J2 J3 J4
Díjfizetés elmulasztása az úthasználat megkezdése előtt 80 000 90 000 110 000
Valós díjkategóriánál alacsonyabb díjkategóriára vonatkozó bevallás készült 80 000 90 000 110 000
Fedélzeti eszköz meghibásodás miatti jogosulatlan úthasználat 80 000 90 000 110 000

A bírság összege 2013. szeptember 1-től:
ED törvény szerinti szabélyszegés

Bírságolás mértéke járműkategóriánként

J2 J3 J4
Díjfizetés elmulasztása az úthasználat megkezdése előtt 140 000 150 000 165 000
Valós díjkategóriánál alacsonyabb díjkategóriára vonatkozó bevallás készült 80 000 90 000 110 000
Fedélzeti eszköz meghibásodás miatti jogosulatlan úthasználat 140 000 150 000 165 000

Forrás: www.hu-go.hu

komment

Címkék: bírság útdíj gyakori kérdések használatarányos útdíj úthasználat útdíjbevallás útdíjszedés útdíjfizetés elektronikus bevallási rendszer elektronikus útdíjszedés UD rendszer fedélzeti egység jogosulatlan úthasználó Hasznos-tudnivalók Legfrissebb-e-útdíj-hírek


2013.07.08. 17:05 útdíj

Egy hetes az e-útdíj rendszer

Pontosan egy hete indult el Magyarországon is a használatarányos elektronikus útdíjfizetési rendszer, amely a 3,5 tonna legnagyobb megengedett össztömegű járműveket érinti az autópályák és a gyorsforgalmi utak bizonyos szakaszainak használata során. Az elmúlt egy hét tapasztalatait és történéseit gyűjtöttük össze egy csokorba.

dreamstime_xs_7982244.jpg

1. A kezdeti üzemszünetek ellenére mind a viszonylati jegyek vásárlásával mind a bevallási közreműködőn keresztül történő elektronikus bevallás stabilan működik.

2. A múlt hét elejéhez képest számos ponttal bővült a viszonylati értékesítési hálózat. Az értékesítési pontok listája elérhető a HU-GO hivatalos oldalán.

3. A múlt hét második felétől  lehetősége van az úthasználóknak úthasználati folyószámlájuk banki átutalással történő feltöltésére a HU-GO felületen.

4. A rendszer bevezetésekor előfordult néhány ügyfelünk esetében, hogy a rendszer ugyanarra a szakaszra többször emelt le úthasználati díjat. Kérdésünkre az ÁAK azt felelte, hogy a tévesen levont összegeket jóvá fogják írni az ügyfél egyenlegén. Továbbá a számla mellett számlarészletezőt is küldenek majd, melyen fel lesznek tüntetve a tévesen levont tételek is.

5. Megjelent a mezőgazdasági termelők által üzemeltetett gépjárművek útdíj fizetése alóli mentesülésének részletes szabályairól szóló 243/2013. (VI. 30.) kormányrendelet, amely alapján az Állami Autópálya Kezelő Zrt. speciális regisztrációs lehetőséget biztosít, amellyel díjmentes viszonylati jegy váltható meg.

komment

Címkék: útdíj közreműködő e-útdíj használatarányos útdíj ÁAK útdíjbevallás használatarányos elektronikus bevallási rendszer elektronikus útdíjszedés UD rendszer viszonylati jegy viszonylati Legfrissebb-e-útdíj-hírek Útdíj-percről-percre


2013.07.03. 15:58 útdíj

Felmerülő kérdések és helyzetjelentés

Az operátor központunkban gyakran visszatérő kérdés, hogy mi a garancia arra, hogy nem bírságolják meg a fedélzeti egysége meghibásodása miatt. Természetesen az indulás előtt meg kell bizonyosodni róla, hogy az OBU üzemképes-e, ez minden esetben a jármű vezetőjének a felelőssége.

200x200.jpg

Az utakról és a benzinkutakon levő jegykiosztó automatákról egyre pozitívabb információkat kapunk, már csak elvétve fordul elő olyan eset, hogy a kasszánál a viszonylati jegy kódját nem tudják továbbítani az ÁAK felé és ezért a vásárló a fizetést egy következő benzinkútnál tudja megtenni.

komment

Címkék: útdíj gyakori kérdések e-útdíj ÁAK útdíjszedés UD rendszer viszonylati jegy viszonylati fedélzeti egység Legfrissebb-e-útdíj-hírek Útdíj-percről-percre


2013.07.03. 09:18 útdíj

Stabilizálódott az elektronikus útdíjszedési rendszer

Stabilizálódott az elektronikus útdíjszedési rendszer a hétfő hajnali túlterheléses támadás után - olvasható a HU-GO hivatalos oldalán.

iStock_000016045559XSmall.jpg

Az ÁAK Zrt. elmondása szerint jelenleg már 18 500 ügyfél regisztrált a rendszerbe, amely mintegy 70 000 gépjárművet jelent. Ebből 11 000 jármű esetében a fedélzeti eszköz hozzárendelése is megtörtént, ezek a gépjárművek már bevallási közreműködőn keresztül vallják be az úthasználatukat.
forrás: hu-go.hu

komment

Címkék: útdíj e-útdíj ÁAK útdíjszedés UD rendszer Legfrissebb-e-útdíj-hírek


2013.07.02. 17:04 útdíj

Értékesítési pontok nyomában

Ügyfeleinket kérdeztük a viszonylati jegy értékesítési pontokról a határátkelőhelyek és autópálya bevezető szakaszok környékén. Összességében az a tapasztalatuk, hogy a benzinkutak munkatársai nagyon segítőkészek és kedvesen útbaigazítják az érdeklődőket.

20130622_094914.jpg

A kőszegi töltőállomáson üzemel viszonylati jegy automata, és a kasszánál lehet fizetni. Többféle egyenleg feltöltésére is van lehetőség (10.000, 20.000, 50.000 forintos egyenlegek).

Rábafüzesen is van terminál, és idegen nyelvű szóróanyagokat is segítenek a külföldiek útbaigazításában. Információink szerint itt a rendőrség ellenőrző egységekkel monitorozza a járműveket, hogy eleget tettek-e díjfizetési kötelezettségüknek.

Szentgotthárdon még nincs terminál, legközelebb a rábafüzesi benzinkúton lehet viszonylati jegyet.

Mára a sorban állás és a türelmetlenkedés is csillapodott. A tegnapi naphoz hasonló incidens (Szigetszentmiklóson a sorban állók elégedetlensége miatt a biztonsági őröket kellett hívni) a mai napon tudtunkkal nem történt.

További értékesítési pontok itt.

komment

Címkék: útdíj UD OBU használatarányos UD rendszer viszonylati jegy viszonylati Hasznos-tudnivalók


2013.07.02. 15:21 útdíj

3 tipp viszonylati jegy vásárlásához

Viszonylati jegy vásárlása előtt érdemes pontosan megtervezni az utunkat, mert bizonyos tényezők megdrágíthatják a fuvart. Lássuk azt a 3 legfontosabb tényezőt, amit szem előtt kell tartanunk a vásárláskor.

e-utdij-bevallas-5.png

1. Regisztráció vagy alkalmi jegy?

Lehetőség van az ÁAK rendszerében ún. alkalmi viszonylati jegyet váltani, amelyhez ugyanúgy meg kell adni a jármű adatait, csak nem menti el a rendszer. A regisztráció azonban számos olyan előnnyel járhat, amiért érdemes erre időt szánni. Többek között áfás számlát sem lehet igényelni internetes alkalmi jegyvásárlás esetén.

2. Változott a terv, új jegy kell?

A fuvarosok és szállítmányozók tevékenysége folyamán nem egyszer fordul elő, hogy előre megtervezett útját módosítania kell rövid időn belül. Ez főleg FMCG területen fordul elő, ahol az élelmiszerek frissessége az elsődleges szempont a fuvarok során. A viszonylati jegy azonban út megkezdése előtt legfeljebb 24 órával váltható vissza. Figyeljék a viszonylati jegy lejárati dátumát, hogy még időben vissza tudják váltani, ha szükséges.

3. Merre menjek?

A viszonylati jegy vásárlása során a kiinduló és célállomás közötti útvonalat a HU-GO rendszere automatikusan adja meg. Költséget takaríthatunk meg, ha az útjainkat magunk tervezzük meg, és a jegy kiváltásakor megadunk 2-3 útba eső települést, hogy azon az úton menjünk, amelyik a legjobban megéri a számunkra.

komment

Címkék: útdíj e-útdíj használatarányos útdíj UD úthasználat útdíjszedés elektronikus bevallási rendszer elektronikus útdíjszedés UD rendszer viszonylati jegy viszonylati Hasznos-tudnivalók Útdíj-percről-percre


2013.07.02. 11:13 útdíj

Elindult a második nap

Ma reggel az útdíj rendszer működésének második napjára ébredtünk. A tegnapi indulásnál előforduló kezdeti döccenők után mára a rendszer zavartalanul működik.

Központi térképünkön azt látjuk, hogy ma hajnalban már elindult a kamionos forgalom a rendes kerékvágásban. Torlódásokra nem kell számítani a határátkelő helyeken sem.

iStock_000019248186XSmall.jpg

Felelős szolgáltatóként egyelőre fokozatosan engedjük ügyfeleink járműveit a rendszerbe, és örömmel tapasztaljuk, hogy nincs fennakadás az adatok továbbításánál.

Diszpécser központunk a  folyamatosan fogadja az érdeklődőket, és ügyfeleink kérdéseit.

Az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés, hogy a fedélzeti egység (OBU) azonosítóját hogyan lehet regisztrálni az ÁAK-nál.

Mivel az ÁAK nem fogadja be addig az ügyféladatokat, amíg nem látja az adott bevallási közreműködő rendszerében, először nálunk kell regisztrálni az OBU azonosítót a jármű adatival együtt. Ugyanakkor előfordulhat, hogy mégsem engedi az ÁAK a regisztrációt annak ellenére, hogy nálunk már bejelentette az adatait. Ennek az az oka, hogy adatait még nem vittük fel adatbázisunkba épp azért, mert fokozatosan engedjük be a rendszerbe a járműveket Ügyfeleink érdekében.

Természetesen minden ügyfelünket időben értesítjük arról, hogy mikortól aktív az elektronikus útdíj bevallása. Addig viszont azt javasoljuk valamennyi úthasználónak, hogy továbbra is váltsanak viszonylati jegyet.

komment

Címkék: Legfrissebb-e-útdíj-hírek Útdíj-percről-percre


süti beállítások módosítása