HTML

e-Útdíj indítás percről percre

A WebEye szakértői folyamatosan nyomon követik és tájékoztatnak az e-Útdíjjal kapcsolatos legfrissebb információkról.

További információk

2013.06.14. 09:26 útdíj

A tegnapi naptól szerződhetnek az e-útdíj szolgáltatók az ÁAK-val

A WebEye az elsők között írta alá a szerződést

Tegnap délután megkötötte az első szerződéseket az Állami Autópálya Kezelő Zrt. az e-útdíj bevallási közreműködőivel. Ezt azt jelenti, hogy mostantól szabad az út a fuvarozók előtt, hogy kiválasszák: melyik hivatalos telematikai szolgáltatón keresztül rendezik majd a hamarosan bevezetésre kerülő elektronikus útdíjat. Mivel a fizetéshez szükséges beépített eszköz működőképességéért a felhasználó felel, súlyos százezer forintos bírságokat spórolhatnak meg a fuvarozók egy valóban minőségi rendszer használatával – hívja fel a figyelmet az elsők között csatlakozó bevallási közreműködő, a WebEye Magyarország szakértője. Fokozottan érdemes figyelni a garanciális feltételekre és az igénybe vehető kiegészítő funkciókra. A következő hetekben várható megnövekedett érdeklődés kiszolgálása érdekében a WebEye Magyarország előregisztrációt és a későbbiekben online szerződéskötési lehetőséget biztosít majd az ügyfelek számára. A meglévő partnereknek pedig elegendő egy megállapodást aláírni ahhoz, hogy csatlakozzanak az új rendszerhez.

e-utdij-bevallas-5.png

Mire érdemes a fuvarozóknak figyelniük a csatlakozáskor?

Egyre nagyobb a verseny a GPS-alapú járműkövetéssel foglalkozó vállalatok piacán, azonban közel sem mindegy, hogy a fuvarozók melyik bevallási közreműködőnél és milyen szempontok alapján választják ki a számukra legelőnyösebb megoldást. Ahhoz ugyanis, hogy a július 1-én induló e-útdíj rendszerhez egy műholdas járműkövetéssel foglalkozó cég csatlakozhasson, a szerződéskötés mellett szigorú alkalmassági átvilágításon kell megfelelnie. Ezen az auditorok a szolgáltatások minőségén túl a háttértámogatást biztosító infrastrukturális alkalmasságokat is vizsgálják. Ezért nagyon fontos, hogy a szerződéskötések előtt a fuvarozók meggyőződjenek arról, hogy a szerződött partner rendelkezik-e már ilyen minősítéssel, illetve, hogy várhatóan mikorra lesz annak birtokában.

A fedélzeti egység kiválasztásánál érdemes elsősorban a minőséget szem előtt tartani, hiszen az ilyen érzékeny elektronikai berendezések esetében ez hamar kifizetődik. Fontos tudni, hogy a berendezés működőképes állapotának biztosítása a fuvarozó felelőssége: ha elromlott készülékkel fizetős útszakaszra hajt, akkor az ebből eredő - gyakran több százezer forintos - büntetés kifizetése minden esetben az ő feladata. Továbbá fokozottan érdemes figyelni a garanciális feltételekre, így elkerülhetőek a szervizelési problémák, és érdemes tisztázni az igénybe vehető kiegészítő funkciókat is, mint például az automatikus tengelyszám állítás, és a díjfizetés kontroll funkció. De az sem elhanyagolandó, hogy sok esetben egyedi telematikai szolgáltatások is társulhatnak egy ilyen eszközhöz, mellyel még nagyobb költséghatékonyságot érhetnek el a fuvarozók. A WebEye Magyarország Kft. például az eTachograph rendszerével valós időben tud információt adni a sofőrnek a hátralévő napi, heti, vagy akár 28 napi vezetési idejéről.

Az e-útdíj bevezetéséig nagy torlódások várhatók a telematikai szolgáltatóknál, hiszen dömpingszerű beszerzésre kell készülniük a fuvarozók részéről. Bár a raktárkészlet függvényében az ügyfeleket akár azonnal is ki tudják szolgálni, jelentős roham esetén hetekig is elhúzódhat majd egy-egy egység beszerzése. Ezért különösen fontos, hogy az érintett vállalkozások minél korábban megkezdjék a járműflotta felszerelését a szükséges fedélzeti egységekkel.

„Jelenleg mintegy 15 ezer olyan 3,5 tonnánál nagyobb súlyú jármű közlekedik Magyarország útjain, ami WebEye egységgel van ellátva és összesen 30-40 ezer közé tehető azon járművek száma, amelyek hazai telematikai szolgáltatók által vannak felszerelve. További 200 ezer jármű azonban egyelőre nem rendelkezik semmilyen GPS-alapú járműkövetéssel, így elsősorban számukra fontos, hogy mielőbb felkeressenek egy bevallási közreműködőt és időben felkészüljenek a július 1-jén induló e-útdíj fizetésre. Azt tapasztaljuk, hogy sokan még mindig bizonytalanok a rendszer működését illetően, ezért a www.utdij-bevallas.hu oldalon részletes információkkal segítjük az érdeklődőket, hogy minél gördülékenyebben és kényelmesebben válthassanak az új rendszerre” – mondta el Bagossy Tamás, a WebEye Magyarország ügyvezetője.

e-utdij-bevallas-1.png

A WebEye számolt a megnövekedett érdeklődéssel, így a már készleten lévő több ezer darab fedélzeti egység mellett folyamatosan biztosítja a további ellátást is kibővített szerelői kapacitásával. Emellett weboldalain előregisztrációs lehetőséget kínál majd az érdeklődőknek, a későbbiekben pedig online szerződéskötést is biztosítani fog a gyorsabb ügyintézés érdekében.

Bagossy Tamás hozzátette: „A meglévő ügyfeleink könnyebb helyzetben vannak. Nekik mindössze annyi teendőjük van, hogy felvegyék a kapcsolatot az ügyfélmenedzserükkel, aki ellenőrzi a már beépített GPS egységet, majd ezt követően aláírnak egy megállapodást, amely szerint ezen túl az e-útdíj fizetésre is használhatják a berendezést. Ez számukra semmilyen plusz költséget nem jelent, mint ahogyan az új ügyfeleknek is csak az eszköz és annak beszerelése jelent kiadást.”

 

WebEye Magyarország Kft.

A WebEye Magyarország Kft. az Európa 14 országában jelen lévő 100 százalékban magyar tulajdonú Lambda-Com közlekedésinformatikai cégcsoport tagja. A Lambda-Com közlekedésinformatikai cégcsoport vezető szolgáltatása a telematikai-(Mobile Resource Management), szállítmányozási biztonságot támogató „WebEye megoldás”, amely GPS/GPRS technológia alkalmazásával a nap 24 órájában, valós időben teszi lehetővé a járművek mozgásának, útvonalának elemzését. Európa útjain összesen 40 ezer autóban van WebEye, ebből 23 ezret aktívan követnek.

 

Bővebb információ:

http://utdij-bevallas.hu

http://hu.webeye.eu/

komment

Címkék: hírek autópálya elektronikus útdíj bevallási GPS e-útdíj használatarányos útdíj UD úthasználat ÁAK útdíjbevallás OBU EETS útdíjszedés útdíjfizetés flottakövető használatarányos elektronikus bevallási rendszer elektronikus útdíjszedés UD rendszer GPS alapú útdíjszedés 3.5 tonna viszonylati jegy WebEye WebEye Magyarország fedélzeti egység Legfrissebb-e-útdíj-hírek


süti beállítások módosítása